Gyorshírek

Bejelentkezés

Nos akkor röviden a versenyről, ahogy Budai Peti látta:

Az utazás elég körülményesre sikeredett, de azért végig jól éreztük magunkat. Három nap alatt értünk Roldába, ami egy kedves kisváros barátságos emberekkel. Minden nagyon tiszta és a körülményekhez képest rendezett. (én korábban a szomszédos Venezuelába jártam ahhoz képest ez itt Svájc) Minden elég olcsó.

A verseny: az időjárás végül bejavult, de eddig itt nem tapasztaltak ilyen (szar) időt, hogy napot, napokat törölni kellett volna. A starthely 1760-on van, a légtér 2300 volt, talaj általában 1000 körül. Mindig jó korán felvittek, egy óra buszozás, és vártunk a felhőben, esőben, azt se tudták hogy mi lesz egy-két óra múlva. Aztán valahogy csak kinyílt az ablak, és nulla szélben a kis starthelyről elstartolt a 150 pilóta. A hely olyan, hogy van egy gerinc, előtte alföld, alföld után dombos rész. Általában egy két pont a hegyeken, majd ki a síkság dombos részre. A hegy mindig adta de azért figyelni kellett, én egyik nap be is rohadtam sajnos.

Taktika nekem nem sok volt, próbáltam menni az élbollyal, aztán általában lemaradtam és aztán a világtalan IP6-okkal baszkuráltunk össze-vissza. Egy nap jobb volt, akkor valahogy annyira gyenge volt az idő, hogy nem nagyon sikerült lemaradni, mindig rásiklottam az aktuális bolyra. A végén beszart az idő, tök nagy fekete felhő alatt mentünk, aztán elkezdett esni, előttünk brutál vihar az utolsó fordulótól egy-két kmre. Én be is mondtam, hogy most már elkezdett esni, (level 3-at kellett volna) mások level 1-eket mondtak, persze ők még mögöttünk voltak. Akik velem voltak azok kussoltak. Végül stoppoltákA leszállás lett még gázos, alig van leszálló, kis legelők, villanydrótok mindenfelé. Előttem ketten leszálltak egy területre ahol dózerek munkálkodtak. Nekem már nem nagyon sikerült süllyednem, +30 és 80 között liftezve próbáltam nyitva tartani bizonyos részeket, behelyezkedni a zsebkendő leszállóra, meg kezdett jönni a kifutó szél is össze-vissza, így nem adta be, fa lett belőle. Két méterről gyorsan kimásztam a beülőből, aztán azt  leadtam (egyből oda szaladtak) és felmértem a helyzet komolyságát.  Az volt a szívás, hogy a szél egyből kezdett bedudálni, cibálta az ernyőt, a lelógó részeket meg a ”segítőim” kezdték rángatni. Ekkor megpillantottam hogy jönnek a dózerek is. Elkezdett ömleni vízszintesen a jeges eső. Kicsit kordába vertem a csapatot, egy dózer jobbról, egy balról, én meg hol az egyiknek, hol a másiknak a tetejéről tördeltem az ágakat. Végül legallyaztam az egészet, a segítők gyorsan beletanultak a melóba, lejött egybe. Pakoltam, a cuccom lett vagy 50kg.. Ennyi a sztori talán lesz majd fotó is róla. Tegnap volt a kiosztó, lezárták az egész főteret, a fél város kijött bulizni. Most még alszunk egyet Bogotában, holnap reggel indulunk haza. Rács papa elég jól ment végig, kicsit betegen 9. lett overalban, VB 29. gondolom lesz jó beszámolója, Évi 131. az új ernyővel, én 52. A mezőny nem volt túl erős, de helyismeretben jobbak voltak.

 

Köteleztek, hogy írjon mindenki pár sort, hát tessék...Dihen Évi

Már hagyományossá vált, hogy télen elmegyek egy-egy repülős helyre kikapcsolódni, nyaralni és leginkább feltöltődni, illetve emellett repülni is kicsit. A repülés részéről röviden annyit tudok mondani, hogy nemrég érkezett meg az új ernyőm, amit még nem volt lehetőségem kipróbálni, de azért elhoztam, mert az előzetes infók szerint itt nem szokott nagyon brutál idő lenni. A parámhoz Rácz Bali és Peti azért hozzátettek rendesen, mert három napig csak azt hallgattam, hogy DHV2-es ernyővel Colombiában Anti-G nélkül nem szabad repülni, „mert beszippant a rettenet”. (megjegyzem, hogy Bali még csak ki sem próbálta az Anti-G-jét, pedig még a több mint 10 órás repülő úton is a kezében szorongatta a szép új szeme fényét). Kicsit azért persze tartottam az ernyőtől, de hamar kiderült, hogy nagyon jól startol és repülés közben sem para. Persze jobban mozgolódik mint az előző, de remélhetőleg hamar meg fogom szokni. Ha már a fára szállásról szó volt, ilyen sztorival szerencsére nem szolgálhatok, de rögtön az első repülésnél sikerült még a levegőben sz@rrá ázni, nem számítottam rá, hogy egyből küzdeni kell vele a leszállásért. De azon kívül, hogy alig bírtam megemelni a csurom vizes felszerelést és szárítgatás közben sok sört „kellett” inni, nem történt semmi baj. Aztán volt egy lefűződéses startom, ami nem jött ki a zsinórokba akadt ág miatt, de az ernyő repült viszonylag szépen. Megnehezítette a helyzetet kicsit, hogy aznap jobbra kellett tekerni és nekem a bal oldalam volt lefűződve. Összességében annyit tudok mondani, hogy már most nagyon megszerettem az ernyőt.

És ami számomra fontosabb, hogy ismét sikerült egy új helyet meglátogatni és sok kedves emberrel megismerkedni és régi ismerősökkel találkozni, jókat bulizni, beszélgetni és tekerés közben megbeszélni az esti programot.

Jaj és a salsa-tánctudásom iszonyat sokat fejlődött :P  A város egyáltalán nem volt veszélyes, a helyiek nagyon barátságosak és segítőkészek, amikor a semmi közepén sikerült leszállnom, ahova a visszaszállító busz nem tudott volna bejönni, a helyi farmerek pillanatok alatt megoldották, hogy kijussak az első betonútig. Olyan is volt V. Balázsnak, hogy a helyiek kint lógtak a buszon, csak azért, hogy a pilóták kényelmesen leülhessenek, illetve nekem egyszer az apuka beültette a feleségét és 3 gyermekét a kocsiban hátra, hogy elvihessen oda, ahova nélküle is könnyen eljutottam volna.

Alapvetően minden évben igyekszem új helyre menni, de most úgy gondolom, hogy ide akár jövő télen is eljönnék. És most már kezdődik a kicsit „üresség” érzés, hogy holnaptól nem ugatnak a kutyák éjjel, nem kukorékolnak a kakasok hajnalban, nem kell rohanni, hogy ne késsük le a felszállítást és hónapokat kell várni, hogy újra találkozhassunk néhány nagyon kedves külföldi pilótával…

Rácz Balázs szemszögéből:

Dél-Amerika a szívem csücske. Évek óta kacérkodom a gondolattal, hogy ide menjünk megint versenyezni. Számomra a legkedvesebb földrész a világon, kedves embereikről, egzotikus ételeikről és a jó bulikról híres. Az utazás 3 napos ultra bumlizást hozott, meglátogattuk Európa összes fővárosát és Bogotában is eltöltöttünk egy éjszakát, mely a fáradtságunk miatt nem nyújtott elég betekintést a helyi kultúrába. Roldanilloba érkezve sikerült a legjobb szállodát kifogni. Indult a várva várt repülési időszak. Az első training day-en 3 hónap kihagyás után már az első nap meglepetéseket tartogatott számomra, miszerint kiderült a rémhír igazsága – amit az interneten is olvastam -, hogy az Enzo nem repül vizesen.  Két vízfüggöny között gondoltam, hogy kirepülök a síkság fölé, de sajnos „nem adta”, mert elkezdett ott is zuhogni az eső. Az ernyőm úgy döntött, hogy elég volt mára a jóból, két rántás után egyszer csak úgy döntött, hogy hátra röffen, a szélzaj eltűnt, átfutott rajtam a gondolat, hogy most mi lészen. Szerencsére a lábam a gyorsítón volt, és első megoldásnak nyomtam egy kövér gázt. Az ernyő rendeződött és újra repülni kezdett. A gyorsítót elengedni se merve, a majrévassal kormányozva visszafordultam a hegy irányába, ahol szerencsére nem esett az eső. Az első területet kinéztem, ahol nem zuhog és fék nélkül, gyorsítózva szálltam le, konstatálva, hogy az ernyőm ronggyá ázott. A szerencsétlenségben a szerencse az, hogy zsinórok is relatíve és a kupola alja is száraz maradt. Villámhajtogatás után jött a kifutószél és a zivatar. Egy nap szárogatás után újra fitti volt a cájg.

Az első versenynapon a startot szenzációsan kaptam el és végig a legmagasabban az élboly felett nyomtam, egészen az utolsó előtti fordulópontig, ahol az élboly lerohadt. Én voltam az utolsó mohikán. Sajnos hátulról ezt látván, a többiek az űrben jöttek és megelőztek. a dombokon nagyon alacsonyan küzdve, eljutottam majdnem a célig, ahol a műszerem azt írta, hogy beadja, de 100 méterrel a cél előtt lerohadtam, mert nem mertem átrepülni egy villanyvezeték felett, így 7. lettem. Következő napokban jött a szívás: szokásos versenysztori, minden nap felszállítanak hajnalban, nulla alvás = hulla fáradt, tapicskolás a sárban, eső a starthelyen, majd cancelled day, csúszkáló elakadt buszokkal leszállítás. Lógó orr. De minden hullámvölgy után jön a felemelkedés és végre az egyik nap a zuhogó eső után kitisztult és elindult a mezőny. Gyenge idő volt, girheskedés és végig sikerült az élbollyal menni és a legjobb pozíciókat tartani az utolsó előtti fordulópontig, amikor 4-en megpróbáltunk meglépni és egy épülő felhő alá siklottunk. De sajnos nem adta és vissza kellett forduljak. Ezzel nagyon sokat vesztettem és beért a mezőny másik fele. Ezen a napon ráadásul stoppolták is a napot és így a 17. helyen végeztem. Azért a célban szálltam le, ami nagy boldogsággal töltött el, mert aki hegy közelében ázott el, az ronggyá ázott. Már aznap este úgy éreztem magam, mintha átment volna rajtam az úthenger, így korán lefeküdtem aludni. Hajnalban arra ébredtem, hogy prüszkölök a colombiai náthától, úgy folyt az orrom, mintha kinyitották volna vízcsapot. Kivételesen reménykedtem, hogy nem lesz nap, mert be volt dugulva az orrom-fülem és alig hallottam valamit. Ezen a napon mégis felszállítottak és elindult a task. A repülés szörnyű volt, de nagy nehezen 19-nek beküzdöttem magam a célba, számtalan hibát vétve menet közben. Utolsó nap szerencsére már csak a köhögés maradt és így sokkal jobban esett a repülés. Az agyonbonylított startcilinder miatt a startot szörnyen elrontottam és 2:40 perc lemaradással mentem a mezőny után, de Petivel a 2. szuper termik lévén sikerült behozni a lemaradást. Utána ment minden, mint a karikacsapás: nyomtuk, tekertük, toltuk, végre jó idő volt. 3-4-es termikek voltak egész úton, a nyomvonalak mindegyike is jól adta, így ötödiknek értem a célba, sajnos a mögöttem jövő amerikai leading ponttal megvert, így a 6. helyezést kaptam. Összesítésben így a 9. helyen végeztem. Úgy érzem, hogy a verseny számomra sikeresen végződött, köszönetet szeretnék mondani a családomnak, aki nélkülözni tudott erre az időre és nyugodtan kedvtelésemnek tudtam élni.

Rácz Balázs

EREDMÉNYEK:http://airtribune.com/pre-world-2014/results/task_5/competition/overall

 


Időjárás

Felhőkép

Széltérkép

Kiemelt partnereink